Gyümölcsös tiramisu

2011. július 3., vasárnap

Hétvégén gyümölcsös tiramisu-t készítettem, mivel most sok a friss gyümölcs és szerettem volna ezt a verziót is megkóstolni. A hagyományos, rumos-kakaós változatot még 2 vagy 3 hete csináltam meg, és akkor találtam ki, hogy gyümölcsös is biztos van, és nagyon fincsi lehet, úgyhogy a neten rákerestem. Találtam is sok receptet, tulajdonképpen mind egy kaptafára készül, csak a gyümölcsök mások, vagy valaki még fanyar ízű gyümölcs likőrt, pálinkát is tesz bele. Ez most nálunk kimaradt, de majd legközelebb azt is kipróbáljuk, mert biztos lesz legközelebb! Szerintem a gyümölcsös tiramius sokkal jobb, mint a hagyományos! :) Ez persze ízlés dolga.



Hozzávalók

- 50 dkg bármilyen gyümölcs (én málnát és sárgabarackot tettem bele)
- 3 tojás sárgája
- 10 dkg cukor (vagy ízlés szerint)
- 2 dl tejszínhab
- 25 dkg mascarpone
- kb. 30 dkg babapiskóta
- 3 dl gyümölcslé (pl. narancslé, almalé stb.)
- 1 kis csomag zselatinfix (ezt csak én tettem bele)

Elkészítés

1. Megmossuk a gyümölcsöket. Ha van héja, azt leszedjük, a nagyobbakat felkockázzuk kisebb darabokra.

2. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, sima állagúra.

3. Félig felverjük a tejszínhabot, hozzáöntjük a zselatinfixet, és kemény habbá verjük.

4. A mascarponét simárja keverjük, majd hozzáadjuk a tejszínhabhoz, és óvatosan összekeverjük a kettőt.

5. Hozzáadjuk a tojássárgákat is, és összekeverjük.

6. A babapiskótákat egyenként a gyümölcslébe áztatjuk pár másodpercig (ne ázzanak el), és egy (üveg)tál alját kirakjuk vele. Rászórjuk a gyümölcsöket, majd egy adag krémet simítunk rá. Erre jön megint a gyümölcslébe áztatt babapiskóta, majd a gyümölcsök és végül a maradék krém.

7. Hűtűbe tesszük pár órára, vagy akár egész éjszakára, és fogyasztható.

Jó étvágyat!

Elkészítési idő: kb. 30 perc + hűtési idő

Vörös bársony torta

2011. június 9., csütörtök

Ezt az egyszerű, de finom tortát anyukámék házassági évfordulójára készítettem - ami amúgy május 1-jén volt...,csak elfelejtettem feltenni eddig, meg lusta is voltam. :) Ez egy vörösbársony torta (Red Velvet Cake), mascarpone krémmel töltve és borítva.



Sajnos egyalátalán nem olyan lett, mint amilyet elképzeltem, ennek több oka is van:
1. Nem otthon sütöttem, hanem a barátoméknál, és ott minden más (eszközök, sütő stb.). Minden furcsa volt, semmit nem találtam, a sütő nagyon süt..., először oda is égett a piskóta, másikat kellett csináljak. :)

2. Elfogyott a piros ételszínezékem, és így a másodikhoz egy más fajtát használtam, de az nem volt valami piros....

3. Túl sok volt benne a kakaó, ez miatt sem lett olyan szép piros, mint a muffinom, amit Valentin napra sütöttem.

4. A díszítést is máshogy képzeltem el... A torta közepén a 29-es szám, hát.... De nem akart kijönni a tubusból a cukormáz... azért is lett olyan béna..

Na, de mindegy. Az íze nagyon jó lett, és jó meglepetés volt! Örültek neki és ez a lényeg! :))

Recept ugynaz, mint a vörösbársony muffinnál (februári bejegyzésben), csak ezt nem muffinformában sütöttem ki, hanem egy szív alakú tortaformában.

Miután teljesen kihűlt, kettévágtam, megkentem mascaropone, porcukor és tejszínhab keverékével, visszatettem a tetetjét, majd a külsejét is bevontam a krémmel, illetve a szélére körbe habzsákkal nyomtam a krémből, közepére piros cukormázzal (tubusban volt eredetileg) ráírtam, hogy 29, majd kevés apró piskótadarabkát szórtam a tetejére.

Elkészítési idő: kb. 2 óra

Jó étvágyat!

Húsvéti/tavaszi muffinok

2011. április 23., szombat

A húsvétot már nagyon vártam, mert már régen kitaláltam, hogy muffinokat szeretnék sütni, méghozzá csinos kis húsvétos muffinokat. :)
Az internet nézelődtem, csomó képet elmentettem, majd megalkottam a muffinjaimat. Úgy szeretem a muffinokat! :) Főleg,hogy annyi féle képpen lehet díszíteni. Az ember kiélheti a kreativitását. :)


A díszeket amúgy már előtte két nappal megcsináltam, mivel nem akartam mindent egy napra hagyni, mert akkor estig is ott ülhettem volna a konyhában. A díszekhez a figurákat (rózsa, bárány, nyuszi) marcipánból készítettem, amiket beszíneztem éltelszínezővel. Marcipánrózsát most csináltam életemben először, de nagyon tetszett. Inerneten sok helyen fent van, hogy hogyan kell készíteni.


A muffinok egyébként erdei gyümölcsös és csokisak voltak. Készítettem nyuszit, bárányt, fűben ülő tojásokat és rózsázsat.



Hozzávalók az erdei gyümölcsöshöz:


- 4 evőkanál cukor
- 15 dkg sütő margarin
- 180 ml tej
- 1 tojás
- 25 dkg erdei gyümölcs mix (fagyasztott is jó)
- 1 kis citrom reszelt héja
- 30 dkg liszt
- fél csomag sütőpor
- csipe só

Elkészítés:

1. Felolvasztjuk a fagyasztott gyümölcsöt, a nagyobbakat kisebb darabokra vágjuk, lecsöpögtetjük.

2. A tojást kissé felverjük, majd folytonosan keverve, apránként hozzáadjuk az olvasztott, de nem meleg margarint is. Hozzáöntjük a tejet is és cukkorral, citromhéjjal ízesítjük. A gyümölcsöt belekeverjük.

3. A lisztet a sütőporral és a sóval elkeverjük, majd az előzővel összedolgozzuk.

4. A muffinsütőbe papírkosarakat teszünk, háromnegyedig megtöltjük őket a masszával, majd előmelegített sütőben, 180 C fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.

Ízlés szerint díszítjük, vagy nem... :))



Hozzávalók a csokis muffinhoz:

- 25 dkg liszt
- 10 dkg cukor
- 3 evőkanál kakaópor
- 2 dl tej
- 10 dkg margarin
- 1 tojás
- 1 tábla tejcsoki
- fél csomag sütőpor
- 1 csomag vaníliás cukor
- csipet só

Elkészítés

1. Egy nagy tálban elkeverjük a lisztet, a sütőporral, vaníliás cukorral és a cukorral.

2. Egy másik tálban a tejet, az olvasztott margarint és tojás sárgáját keverjük össze.

3. Összeöntjük a két tál tartalmát, és összedolgozzuk őket.

4. A fehérjét külön felverve beleforgatjuk a masszába.

5. A kakaóport 3 evőkanál tejjel elkeverjük, felforraljuk és hozzáöntjük a kis darabokra tördelt csokit. Ezt a tésztához keverjük, majd a masszával megtöltjük a muffinformákat és előmelegített sütőben, 180 C fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.

Szintén ízlés szerint díszítjük vagy nem... :))



Elkészítési idő: kb. 120 perc (díszítéssel együtt) + 2 óra megcsinálni a díszeket (persze aki gyakorlott, az biztos gyorsabban el tudja készíteni a díszeket, de én most próbáltam először marcipánfigurákat készíteni, színezni stb.).

Jó étvágyat!

Hastáncos torta

2011. március 19., szombat

Már régóta vártam rá, hogy elkészíthessem ezt a tortát! Nem csoda, hiszen én is hastáncolok. :) Azt találtam ki, hogy a legjobb barátnőmnek fogom megsütni a születésnapjára, hiszen ő is táncol. Alig vártam, hogy hazaérjek a melóból, és nekiálhassak. :))

Hozzávalók

- 7 tojásos piskóta, a szokásos módon elkészítve, annyi különbséggel, hogy némi lisztet kakaóporral helyettesítettem, hogy csokis piskótát kapjak.
- 8 db babapiskóta
- kevés baracklekvár
- kevés rum és tej, amibe beáztatjuk a babapiskótákat.

 A 7 tojásos piskótából lett a teste a hastáncos figurának. Ezt egy kb. 18x35 cm-es kis tepsiben sütöttem meg, és úgy vágtam ki az alakot, miután kihűlt a piskóta.
Elkészítés

1. A tortalapot hosszában kettévágjuk, az alsót megkenjük baracklekvárral, a felső egy adag csokis krémmel (recept lejjebb).

2. Erre  tesszük a vaníliás-rumos tejbe mártott babapiskótát, majd egy újabb adag krém következett.
3. Végül a felső tortalapot ráhelyezzük az alsóra.


A krém hozzávalói

- 4 tojássárgája
- 4 evőkanál cukor
- 1/2 dl kávé
- 2 evőkanál kakaó
- 1/4 dl rum
- 20 dkg Rama margarin

Krém elkészítése

1. A tojássárgáját habosra keverjók a cukorral, majd gőz fölött besűrítjük. 

2. Hozzáadjuk a kávét, a kakaót és a rumot, majd visszatesszük a gőz fölé.

3. Amikor besűrűsödött, levesszük, kihűtjük, és robotgéppel hozzákeverjük a másfél puha Rama-t.

Ezután elkészítettem a kekszes sütit, ami a mellekhez kellett. :))

Kekszes süti hozzávalói

- 10 dkg háztartási keksz
- 1/2 dl rum
- 12 dkg margarin
- 1 dl tej
- 8 dkg cukor
- 2 dkg kakaópor
- 1/2 evőkanál liszt

Elkészítés

1. A kekszet apró darabokra törjük és rummal meglocsoljuk.

2. A tejet, a cukrot, a lisztet és a kakaót állandó kevergetés mellett pár percig főzzük. Beletesszük a margarint és újra felforraljuk.

3. Ráöntjük az összetört kekszre és alaposan összekeverjük.

4. Két, egyforma méretű gömböt formázunk belőle (a melleknek), celfonába csomagoljuk és hűtőbe tesszük.

5. Miután kissé összeállt, elhelyezzük a piskótán. A piskóta tetejét és oldalát, illetve a mellnek való részeket is, kakaóporral megszínezett vajkrémmel kentem be, hogy mindenhol sima, egyenletes felületet kapjak. Ez végül is a bőre a női alaknak. Bőr színt sajnos nem sikerült kikevernem, ezért napbarnított hastáncos lány testet csináltam. :)
Innen következett a díszítés, vagyis a "fun" része a dolgoknak! :)) Vajkrémet készítettem a szokásos módon, elosztottam őket, beszíneztem ételszínezővel a megfelelő színekre, habzsákba töltöttem és a képen látható módon kidíszítettem a vajkrémmel, illetve szórócukrokkal.


Elkészítési idő: 3 óra (nekem ennyibe tellet) :)

Utazó szakácskönyv Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino