Tesóm születésnapja lesz holnap, és neki készítettem ezt a tortát, aki break táncos. A receptet még 2 hete találtam a Hölgyvilág c. újságban, Csokibomba néven.
Teljesen úgy készült, ahogy ott le volt írva, kivéve annyit, hogy én még bevontam fehércsokis mázzal is, és kidíszítettem vajkrémmel.
Nagyon-nagyon fincsi torta!!!! És nagyon egyszerű!
Hozzávalók
- 30 dkg 70%-os étcsoki
- 30 dkg vaj
- 6 tojás
- 25 dkg porcukor
- csipet só
- 12 dkg liszt
- 10 dkg fehércsoki
- 2 dl tejszín
Elkészítés
1. Az étcsokoládét összetördeljük és egy lábasban gőz fölött felolvasztjuk. Hozzáadjuk a vajat, és simára keverjük.
2. Robotgéppel összekeverjük a tojásokat, a cukrot és a sót, majd keverés közben beleszitáljuk a lisztet.
3. Végül hozzáadjuk a csokoládés-vajas krémet, és simára keverjük.
4. A tésztát elterítjük egy 22 cm-es kapcsos tortaformában, és 200 C fokra előmelegített sütőbe tesszük. Kb. 30 perc alatt készre sütjük.
5. A tortát óvatosan kiszedjük a formából és hagyjuk teljesen kihűlni. Ízlés szerint díszítjük.
A fehércsoki krém elkészítése:
1. A tejszínhabot félig felverjük, és kevés zselatinfixet keverünk hozzá, végül kemény habbá verjük.
2. A fehér csoki gőz fölött megolvasztjuk /nem tudom miért, de nekem nem akart folyós lenni, hanem inkább összeállt, de akkor jött a barátom, és öntött hozzá egy pici tejet, és így jó lett!/ :))
3. A tejszínhabhoz keverjük az olvadt fehércsokit, és óvatosan összekeverjük.
Ezt a fehércsoki krémet lehet magában, desszertnek is enni, pl. gyümölccsel, kehelybe téve stb. Én a tortát vontam be vele kívülről.
Végül vajkrémmel rajzoltam rá a feliratot és a mintákat.
Vajkrémhez összekevertem vajat porcukorral, ételfestékkel színeztem.
Csak a torta elkészítési ideje: kb. 45 perc (ebből 30 perc a sütés!) :))
Jó étvágyat!
Break táncos torta
2011. február 27., vasárnap
Címkék:
break,
csokitorta,
egyszerű,
táncos torta,
torta
Vörös bársony muffin Valentin napra
2011. február 13., vasárnap
Vörös bársony torta, vagyis Red Velvet Cake. Ez az eredeti recept, ami Angliában és Amerikában egy kedvelt tortafajta. Nevét a piros színű tésztáról kapta. Floridbán láttam ilyet először, de sosem kóstoltam, és megfogadtam, hogy egyszer biztos megcsinálom. Most jött el az alkalom. Szerintem nagyon finom! És mutatós is. :)
Hozzávalók (30 db normál méretű muffinhoz):- 50 dkg liszt
- 17 dkg olvasztott vaj
- 50 dkg cukor (szerintem egy kicsit kevesebb is elég lenne)
- 3 tojás
- 6 teáskanál vörös színű ételfesték
- 6-8 dkg cukormentes kakaó (mélyíti a színt)
- 1 kiskanál vanília kivonat
- egy-két csipet só
- 3 dl zsíros tej
- 1/2 zacskó sütőpor
- 2.5 dl mascarpone
- 2.5 dl tejszínhab
- 1evőkanál porcukor
Elkészítés
1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
2. A vajat (olvasztott, de nem forró) kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojásokat és a tejet.
3. A lisztet összekverjük a sütőporral és a sóval.
4. A két keveréket alaposan összekeverjük.
5. A kis edényben összekeverjük az ételfestéket a kakaóporral és a vaníliáscukorral (a kakaópor azért kell, mert mélyíti a piros színt).
6. Hozzáöntjük a tésztához, és alaposan elkeverjük, hogy mindenhol piros legyen.
7. Muffinpapírt helyezünk a muffinsütőbe, beletöltjük a krémet kb. a háromnegyed részéig (maxiumum), és az előmelegített sütőbe kb. 30 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni őket.
8. A tetejére a krémhez: felverjük a tejszínhabot (kevés zselatinfixet adhatunk hozzá, hogy tartósabb legyen). A mascarponet-t kikeverjük az 1 evőkanál porcukorral és óvatosan összekeverjük a tejszínhabbal.
9. Nyomózsákba töltjük a krémet, rányomjuk a krémet a muffinokra, és tetszés szerint feldíszítjük. Mivel Valentin napra készítettem őket, ezért apró szívecskéket (szórócukor) tettem rájuk.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: kb. 90 perc (attól függően,hogy mennyit muffint tudunk egyszerre sütni).

muffin,
red velvet,
sütemény,
vörös bársony
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Utazó szakácskönyv Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino