Jagermaister szülinapi torta

2012. december 10., hétfő


Ez a torta egyik barátnőmnek készült, akinek december elején volt a születésnapja.

Az elgondolás az volt, hogy van egy tetoválás a hasán, és olyan mintát készítek én is a tortára. Nos...., a tortára ránézve, úgy érzem, bőven van még mit gyakorolni. Egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.... :( Sem az íze, sem a külleme nem olyan lett, mint amit vártam.

Ízre egyáltalán nem lett Jager íze. Azért ilyet akartam, mert nagyon szereti a Jagert. Pedig egy csomót raktam bele. Kár volt belepazarolni.... :) :(
Saját ötlet alapján készítettem, ennek a receptnek a mintájára:
http://www.utazoszakacskonyv.blogspot.hu/2010/10/unicum-torta.html

Fondanttal vontam be, de az sem lett jó. Puha lett, és vizes. Utána olvastam,hogy ez mitől lehetett. Állítólag nem jó, ha hideg tortára tesszük, meg a vajkrém sem túl jó ötlet a fondant alá. Illetve a hűtőbe sem nagyon kéne betenni a fondanttal bevont tortákat. Hát, én minden hibát elkövettem. :( :)
De, hát saját hibájából tanul az ember! :) Majd legközelebb!

A díszítése pedig elég bénára sikerült. Amúgy sem tudok rajzolni szépen, nemhogy tortára! Ráadásul keveset is csinálok ilyesmit, úgyhogy nincs sok lehetőség a gyakorlásra.

Összeségében a tortának jó íze volt, csak nem volt Jager íze. Mindenkinek ízlett, az ünnepelt pedig nagyon örült neki, szóval tulajdonképpen elérte a célját a torta..., csak nálam nem..., de az már más kérdés. :)

Joghurtkrémes, mandulás almatorta

2012. november 1., csütörtök

Szülinapra készült ez a nagyon látványos és finom, őszi torta. Eredetileg egy narancsos csokitortát szerettem volna, de rájöttem,hogy ilyenkor még igencsak drága a narancs, úgyhogy ezt az ötletemet elteszem későbbre..., talán karácsonyra. :-)
Szóval beírtam a google keresőbe, hogy "őszi torták". Kíváncsi voltam miket hoz fel. Valami olyat kerestem, amihez idény gyümölcsöt kell használni. Talátam is egy nagyon gusztusos tortát, és végül ezt készítettem el. Annyi különbséggel, hogy a hagyományos zselatin helyett (nagyon útálom használni) :-) , zselatinfix-et használtam. :-) Illetve, a díszítés egy picit más.

Az eredeti receptet itt találtam:
http://ottisfoz.szhblog.ro/2011/09/07/joghurtkremes-mandulas-almatorta/



Hozzávalók:
- 6 tojásból piskóta (ezt nem írom le... piskótát talán mindenki tud készíteni) :-) 
 
Almakrém hozzávaló:
- 6 közepes alma
- 2 tasak vaníliás cukor
- 1,5-2 evőkanál étkezési keményítő
- 3 evőkanál tejszín
- 1 evőkanál vaj
- 1 citrom leve
- ízlés szerint méz
- 10 dkg szeletelt mandula
 
A joghurtkrémhez:
- 3 dl tejföl
- 2 dl natúr joghurt
- ízlés szerint méz
- 1 tasak zselatin
- 6 dkg fehér csokoládé
 
A tetejére:
- 7 dkg étcsokoládé
- 75 ml liter tejszín
- szeletelt mandula
 
Elkészítése
 
1. Megsütjük a piskótát egy 26 cm-es tortaformában, majd hagyjuk kihűlni.
 
2. Amíg a piskóta hűl, elkészítjük az almás tölteléket. Az almát meghámozzuk, kivágjuk a magházukat, lereszeljük és összekeverjük a citromlével. A vajat egy edényben felmelegítjük, hozzáadjuk az almát, a tejszínt, a mézet, a vaníliás cukrot, és a keményítőt. Összefőzzük, jó sűrűre. Majd végül hozzákeverjük a mandulát és félrerakjuk hűlni.
 
3. Amikor a piskóta kihűlt, kettévágjuk, és az alsó lap köré karimát pattintunk.
 
4. Ezután a tejfölt, a joghurttal, a mézzel és a felolvasztott fehércsokoládéval összekeverjük, majd hozzáadjuk a zselatinfixet.
 
5. Ezután az alsó lapra először rákenjük az almás tölteléket, majd rákenjük a joghurtos tölteléket, végül a másik piskótával beborítjuk.
 
6. Néhány órát hűtőbe hagyjuk dermedni, majd levesszük a tortakarimát róla. A csokoládét a tejszínnel felolvasztjuk és lekenjük a torta tetejét és, pirított mandulalapocskákkal megszórjuk a tetejét.
 
7.  A maradék csoki krémmel tetszés szerint díszítjük a tortát. Én csillagformákba öntöttem, beraktam a fagyasztóba, majd amikor megdermedt, kidiszítettem vele a tortát. (Sajnos kevés idő volt, és nem dermedtek meg eléggé a csoki csillagok, de azért még így is egész látványos és finom lett).
 
Jó étvágyat!
 
Elkészítési idő: kb. 2 óra plusz hűtési idő
 
 

Csokoládés-banános pite

2012. szeptember 2., vasárnap

Anyukám névnapjára készítettem el ezt a fincsi pitét. Már vagy 2-3 éve találtam ezt a receptet a Nők Lapja Café-n, de még csak most jutottam el oda,hogy meg is süssem... :-)
Az eredeti recept nem írt banánt, de egyáltalán nem rontotta el. Sőt! :-)


Hozzávalók

A tésztához:
- 12 dkg liszt
- 8 dkg vaj vagy margarin
- 4 dkg porcukor
- 1 evőkanál kakaópor
- 1 tojássárgája

A krémhez:
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 1 narancs reszelt héja (nekem ez kimaradt,mivel nem kaptam narancsot...) :-)
- 12 dkg cukor
- 5 dl tej
- 4 dkg csokoládé
- 3 tojássárgája

Elkészítés

1. A tészta hozzávalóit egy tálba mérve gyúrjuk omlós tésztává, és béleljünk ki vele egy 20 cm átmérőjű piteformát. Sajna nekem csak ovális volt, de ez az ízen nem változtat. :-) 180 C fokos sütőben süssük 8-10 percig.
2. Banánszeletekkel borítsuk be a tésztát.
 
3. A krémhez a tojássárgáját, a cukrot és a pudingport egy kevés tejjel keverjük simára, a többi tejet forraljuk fel, és sűrítsük be a pudingos résszel.
4. Keverjük bele a narancshéjat, és a megfőtt krém felét kanalazzuk foltokban a kisült, kihűlt tésztára. A másik felébe keverjük bele a csokoládét, míg az teljesen elolvad, majd szintén tegyük a tortára, és egy kanál segítségével mossuk össze a kétszínű krémet.
 
5. Tegyük hűtőbe néhány órára dermedni, utána szeletelhető.

Elkészítési idő: 60 perc
Hűtés: 3-4 óra (fagyasztóba tettem, így csak kb. fél óra volt) :-)

Zabpelyhes keksz

2012. augusztus 27., hétfő

Mostanában nagyon rákattantam a zabpehelyre, és mindenfélét kiprbóbálok vele. Arnold azt mondta, hogy lassan nyeríteni fogunk ettől a sok zabtól.. De mondom neki, nem baj, legalább a lovaid (tetkó)is jól laknak... :-D
Végül is, ez a zabpelyhes keksz teli találat lett! Amilyen rossz volt a fogadtatása Arnold részéről, most annál nagyobb étvággyal eszi. Már nem csak egy szimpla adagot kell süssek, hanem dupla, de néha 3 adagot is sütök egyszerre. :-))
Az a jó benne, hogy nagyon gyorsan megvan, és jól lehet variálni és nem utolsó sorban még egészséges is! :-)
(A kép azért az erkélyen készült, mert még júniusban, mikor feltörték a kocsinkat, ellopták a fényképezőgépemet is - azóta még nem sikerült újat beszerezni -, és a telefonnal nem lehet normális képeket csinálni a lakásban.) :-)
Hozzávalók

- 15 dkg zabpehely (Lidl-ben lehet venni 200Ft-ért, fél kg-t, kék papírtasakban)
- 10 dkg teljes örlésű liszt vagy graham liszt
- fél kávés kanál szódabikarbóna
- 1 csipet só
- ízlés szerint fahéj és/vagy kakó, vagy kókuszreszelék, csokidarabkák,  mogyoró vagy aszaltgyümölcs apróra vágva stb. (de el is hagyhatók ezek)
- ízlés szerint méz (amit én találtam receptet, az nem ír mézet, szóval én csak úgy találomra szoktam tenni bele, mondjuk kb. 1 evőkanállal)
- 6 dkg cukor
- 1 db tojás
- 15 dkg margarin

Elkészítés

1. Zabpelyhet, lisztet, szódabikarbónát, sót és fahéjat (ki mivel akarja ízesíteni) egy tálban összekeverjük.

2. A margarint kikeverjük a cukorral, a tojjással és a mézzel.

3. A két mixet jól összekeverjük. Ha netán túl "folyós" lenne az így kapott egyveleg, akkor lehet még hozzáadni egy kis zabpelyhet.

4. Tepsibe sütőpapírt teszünk. A "tésztából" kis golyókat -  kb. diónyi nagyságúak - formázunk, majd vizes kézzel kilapítjuk őket.

5. Előmelegített sütőben megsütjük őket kb. 10 perc alatt. Vigyázni kell, mert gyorsan megsül!

Én csináltam már fahéjasat, mogyorós-csokisat (Boci csokiban van ilyen - persze ez Arnold kedvence :-) ), kakaósat. Legközelebb talán vagy majd télen az aszaltgyümölcsöset is kipróbálom.

Nagyon jó reggelire, tízóraira, vagy ha egy kis nassolnivalóra vágyunk és ráadásul tök egészséges is, szóval én imádom! :-)

Készítettem már sós verziót is... de az valahogy nem lett az igazi.. inkább nem írom le a receptjét. Talán majd még kísérletezek, és utána. :-) A fenti képen a sósból is van a tálcán, az első sorban. Csokis illetve fahéjas van még a képen.

Elkészítési idő:  kb. 30 perc sütéssel együtt (persze attól függ, hány adagot csinál az ember... én fél óra alatt már nem szoktam végezni...) :-)

Hamarosan jövök a következő zabpelyhes receptemmel... :-D

Jó étvágyat!

Utazó szakácskönyv Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino