Fondant

2011. december 22., csütörtök

Fondantot már készítettem januárban, amikor anyukám születésnapja volt.

Most karácsonyra szeretnék sütni egy tortát, és muffinokat, amik fondanttal vannak bevonva és díszítve. Londonban nagyon menők az ilyen muffinok, és nagyon sok szépet láttam a kirakatokban. Most én is szeretnénk olyasmiket készíteni. :-)
 A receptet januárban is és most is innen vettem: http://tortadiszites.blogspot.com/search/label/fondant

Úgyhogy nem írnám le a receptet, mert ugyanúgy készítettem, ahogy ott is olvasható. :-)
 A tortát ezzel a fehér fondanttal szeretném bevonni, viszont a muffinokra díszeket is készítettem, amik színesek.
Ezen a képen látszik, hogy nem lett tökéletes a fondantom, mert nem sima állagú. Látszik, hogy vannak benne kis csomók, amik nem tudom mitől lehetnek. A porcukrot úgy kell beleszitálni a megolvasztott pillecukorba, amit meg is tettem, szóval nem tudom, mi a baj. Remélem, azért szépen fog mutatni a tortán. Hát, mindegy, ezt még gyakorolni kell! :-)
Színezni úgy kell, hogy belemártunk a festékbe egy fogpiszkálót, csíkokat húzunk rá, és jól összegyúrjuk.

A fondant készítést, színezést formázást nem tanultam senkitől, csak innen-onnan internetről, youtube-ról szedtem össze amit tudok. :-)
Ezt a két videót is párszor megnéztem, mikor először készítettem fondantot még januárban. Szerintem hasznos! Főleg kezdőknek. :-)

http://www.youtube.com/watch?v=6RUynjdoBxY
http://www.youtube.com/watch?v=U6dQLAQnv2w&feature=related

Holnap fogok sütni csokis-banános és almás-fahéjas muffint, azokat fogom fondanttal díszíteni. Megcsináltam előre a díszeket, így holnap már csak sütni kell, és rátenni a díszeket a muffinra. :-)

Pogácsaszaggatóval vágtam ki a köröket a muffinok tetejére. Ezután kicsit még kinyújtottam őket sodrófával,mert egy picit kicsik voltak. Nyújtás közben néha meg kell porcukorral szóni egy kicsit, különben ragadni fog.
Egy ilyen masni lesz az egyik muffinon. :-) Keskeny csíkokat kell vágni a fondantból, a szélüket körben fogpiszkálóval megböködtem, hogy díszesebb legyen. Egyébként margarinnal kentem meg az aljukat és úgy ragasztottam őket egymáshoz, illetve a fehér fondant tetejére. Nem tudom, hogy így kell-e, mert mint mondtam, csak a magam fejem után mentem, meg amiket olvastam a neten, de nekem így sikerültek, úgyhogy biztos jó lesz. :-)
Ezen a tálcán vannak harangok, csillagok és masnik. A harangokat és csillagokat könnyű volt (és gyors) megcsinálni, mert kiszorúval szaggattam ki őket, margarinnal felragasztottam. A harangokon piros cukorgyöngy van, a csillagokat pedig sárga szórócukorral szórtam meg. :-)
Sajnos, a zöld festékem eléggé fakó színt ad. Nem tudom miért. Úgyhogy csak ilyen halvány zöldek lettek a magyal levelek. Mivel nincs magyal levél kiszúróm, ezért ezt is magamnak kellett megoldani. A zöldre festett, kinyújtott fondantból késsel kivágtam egy falevél formát, és a szélét pedig kiskanállal szaggattam ki. :-) Jó lenne beszerezni pár eszközt, ami megkönnyítené a dolgom. :-) A piros bogyók pedig cukorgyöngyök.

Nekem sok időmbe telt, mire ezeket megcsináltam, több okból is. Egyrészt most készítettem ilyen fondant díszeket először. Másodszor nincsenek megfelelő eszközeim sem. Sebaj, végül is megoldottam. Az ember legyen találékony! :-)

Egyébként, van egy weboldal, ahonnan a szórucukrokat, festékeket, eszközöket rendelni szoktam. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki szeret sütni: http://desszertmester.hu/

Holnap jönnek a muffin receptek és a képek! Remélem szépek lesznek a muffinok! :-)

Mézeskalács képekben

2011. december 14., szerda

Mivel tavaly már leírtam a receptet (http://utazoszakacskonyv.blogspot.com/2010/12/mezeskalacs.html), ezért most csak képeket teszek fel. Szeretek mézeskalácsot sütni, ezért természetesen idén sem maradhatott el. Most annyi újítás volt, hogy készítettünk mézeskalács házikót is. :)

Ez vagyok én, mézeskalács készítés közben  :) :)



A házikó részei :)



Sülésre váró rénszarvasok :)



Egy nagy halom mézeskalács



A kidiszített kalácsok



A házikó


Ilyen kis ajándékok is készültek a barátaimnak :)

Bagel 2.

2011. november 13., vasárnap

Ismét egy bagel recept, de ez most egy egészségesebb fajta. Ez részben teljes kiörlésű rozslisztből készült, illetve magok (napraforgó mag, lenmag) is kerültek bele. A magok az én ötletem volt! :)

Hozzávalók

- 30 dkg búzaliszt
- 15 dkg teljes örlésű rozsliszt
- 5 ek. olívaolaj
- 2 ek. cukor
- 1 tk. só
- 1 csomag szárított élesztő
- 3 dl langyos víz
- lenmag, szezámmag, napraforgómag a tésztájába, illetve a tetejére
- sajt a tetejére (aki akar)

Elkészítés

1. Szórjuk a liszteket egy dagasztótálba, adjuk hozzá a szárított élesztőt, cukrot, sót és és magvakat, ízlés szerinti mennyiségben, majd keverjük össze.

2. Adjuk hozzá az olívaolajat. Kezdjük el keverni, és közben kis adagokban csorgassunk bele kb. 3 dl langyos vizet.

3. Addig dagasszuk, amíg a tészta kezd leválni az edény faláról. Közepes keménységű kenyér tésztát kell kapjunk.

4. Langyos helyen a duplájára kelesszük. Én egy órát hagytam kelni.

             Így nézett ki, miután megkelt, és levágtam belőle egy darabot:


5. Borítsuk ki lisztezett deszkára, gyúrjuk át, osszuk 12 egyenlő részre.

6. A kis darabokból sodorjuk hengert, majd gyűrű formába fogjuk össze, és vizes ujjal tapasszuk össze a a két végét. Vagy, egy egyszerűbb alternatíva: csináljuk a kis darabokból golyókat, lapítsuk ki egy picit, és a közepe fúrjunk lyukat az ujjunkkal.

7. Langyos helyen még 10 percet kelesztjük őket.

8. Forrásban lévő vízbe tesszük őket (pár darabot egyszerre) és addig főzzük, amíg feljönnek a víz tetejére. (Ez adja meg jellegzetes, tömör állagukat). Ezt a lépést ki is lehet hagyni, akkor lazább tésztájú bageleket kapunk. Ezt valahol a neten olvastam, és most ki is próbáltam, és tényleg igaz. Legközelebb már csak így fogom csinálni.


9. Sütőpapírral borított tepsibe szedjük a megfőtt bageleket, tetejüket megszórjuk szezámmaggal, lenmaggal vagy reszelt sajtot is tehetünk rá.

10. Előmelegített sütőben, 170 C fokon, kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük őket.

Én dupla adagot sütöttem, nagy részét pedig lefagyasztottam. Így lesz egy darabig, és csak kiveszem a fagyasztóból. :) Szerintem nyersen is le lehet fagyasztani, de úgy még nem próbáltam. Jó lenne, mert akkor szombat vagy vasárnap reggel csak kiveszük a fagyasztóból, be a sütőbe, és ott fog illatozni a frissen elkészült péksütemény! :)

Mi reggelire szendvicsnek fogjuk enni, anyukámmal. Számtalan módon el lehet készíteni, mint bármilyen szendvicset. Illetve, ha nem rakunk a tetejére sajtot, akkor pl. lekvárral, mézzel stb. is finom!

Elkészítési idő: kb. 3 óra

Jó étvágyat!

Almás túrótorta

2011. október 31., hétfő

Ezt egy női magazin - Haszon Nőknek - recept rovatában találtam.
Nagyon egyszerű és gyorsan elkészül, bár én kicsit elszúrtam. :) Végül is nem teljesen olyan lett, mint kellett volna, de azért jó lett!
Hozzávalók

- 20 dkg kókuszos keksz
- 15 dkg vaj
- 5 alma
- 4 tojás
- 1 kg túró
- 15 dkg cukor
- 1 csomag vaniliás cukor
- 1 citrom reszelt héja és leve
- 8 dkg étkezési keményítő
- 4 evőkanál almazselé vagy almalekvár
- porcukor a tetejére

Elkészítés

1. A sütőt 180 C fokra előmelegítjük.

2. A kekszet elmorzsoljuk és a felolvasztott vajjal elkeverjük, majd sütőpapírral bélelt tortaformára aljára nyomkodjuk.

3. A tojásokat a túróval, cukorral, vaniliás cukorral, citromhéjjal és -lével illetve a keményítővel elkeverjük.

4. A meghámozott kockára szelt almát beleforgatjuk a túróba.

5. A túrós masszát a tortaformába öntjük, tetejét elsimítjuk. Tetjére almacikkeket helyezünk ízlés szerint, majd kb. 60 perc alatt aranybarnára sütjük.

6. Kivesszük, az almaszeletek tetejét megkenjük a felmelegített almazselével vagy lekvárral.

7. A formában hagyjuk kihűlni, és tálalás előtt megszórjuk a tetejét porcukorral.

Én elszúrtam a tésztát, mert túl sok vajat tettem bele. :) Így gyorsan sütöttem egy piskótát, a túrót külön megsütöttem a tortaformában, majd ráraktam a piskótára, miután kihűlt. Illetve nem volt itthon almazselé sem, úgyhogy az hiányzik róla. :) És a tetejét is máshogy díszítettem  (nem sütöttem meg rajt az almát, hanem nyers alma van rajt dísznek).

Elkészítési idő: kb. 45 perc

Jó étvágyat!

Utazó szakácskönyv Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino